Ünnepnap hétköznap

A TITOK – A Magyar Nyelv Napja

 

Néhány gondolat a 73. Pódiumról

Mint már oly sokszor

Mint már oly sokszor, kiragadva magam a hétköznapok sodrásából, ismét ünnepelhettem, ezúttal magyarságomat, Nagykovácsiban.

Szomolányi Attila jóvoltából olyan emberekkel beszélgethettem, kikkel származásunk sokrétűsége ellenére összekovácsolt határon túli „kisebbségi“ sorsunk. Áldott élet öröme, a cél, magyarságunk megőrzése. Felejthetetlen, szívbe markoló emlék Csizmadia Béla (Marosvásárhely) és a csángó Diósi Felícia (Lujzi Kalagor) élménybeszámolója, gyermekkori visszaemlékezése.

Köszönöm, és büszke vagyok rá, hogy én is ott lehettem. Ha választhatnék, hogy hová és mikor szülessek, tudatosan is felvállalnám újra felvidéki sorsomat, ezen a helyen és ebben az időben.

Még nagyobb az öröm, hogy most már kisunokámnak is továbbadhatom szüleim, gyermekkorom életének legdrágább kincsét, az anyanyelvem.

Papp Katalin Párkányból

*

Ünnepnap

.....egy újabb ünnepnap hétköznap, hétfőn este Nagykovácsiban! Felkértek, hogy "szerepeljek" egy szent ügyben: hálaadás a magyar nyelvért, az ANYA nyelvünkért, szent örökségünkért!!! A faliújságon a "fészbukon" ki volt plakátozva az ünnep!!! Nem szóltam a barátaimnak, mert gondoltam nem lesz akkora "durranás". Ha meg szólok nekik, esetleg kötelességből eljönnek, ha már szóltam nekik! Mert a barátaim! Szégyellem magam! Megfosztottam a barátaimat egy megrázóan szép estétől! Oda hívtak, hogy adjak, erre annyit kaptam, hogy még a csuklós busszal sem tudtam volna az egészet, egyszerre elhozni, ezért egy részét ott hagytam!!!! Hogy máskor is visszatérhessek! Nagykovácsiba.

Csizmadia Béla Marosvásárhelyről

*

Megszegtem egy fogadalmat

Egy meg nem kötött fogadalmamat szegem meg. Tollat ragadok és írok, mert nem hagyhatom szó nélkül. Pontosabban az elmúlt hétfő esti "Pódium"-ról néhány gondolat.

Bátran állítom, hogy egyedüli vagyok, aki a fent említett előadás-sorozatot pár kivételével (hivatalból is) végigülte.
Számtalan jobbnál jobb előadást hallottam. Embereket, sorsokat, dolgokat ismertem meg, lettem gazdagabb.

A most hétfői, mélyen szellembe-lélekbe markoló volt számomra. Jó volt hallani magyar "határon-túli" testvéreink megindító szavait arról, hogy mit is jelent számukra a magyar nyelv, a magyar kultúra, az összetartozás, egyáltalán magyarnak lenni. Ennek alfája a nyelvünk.

Számtalan megaláztatás mellett is, hogyan tudták megőrizni, ápolni, továbbadni őseink nyelvezetét.
Mégis legmegdöbbentőbb az, hogy most minden eddiginél nagyobb veszélyben forog, mint valaha.
Emellett kiemelném még a meghívott előadókat, akiktől gyönyörű népdalokat és rövid, de nagyon szellemes, szórakoztató novellákat hallottunk, amelyek szintén nyelvünk gazdagságára világítottak rá.
Nem utolsósorban a frappáns előadás-vezetésért, amit simán el lehetett volna adni
bármelyik profinak titulált tv csatornán.

Köszönjük Attila!

Várjuk a további folytatást!

Görgényi Gábor

*

A magyar nyelv napja - "A titok"

Egy esős, hideg estén, november 13-án tartottuk immár a 73. Pódiumos összejövetelt. Nagyon szeretem ezeket a találkozókat, mert mindig, minden alkalommal rá tudok csodálkozni az eseményre. Változatos, érdekes, tanulságos, jó humorú, bensőséges, olykor igazán felemelő. Nos, ilyen volt a hétfő este is, amikor próbáltuk megfejteni, miért fontos, miért szép a mi nyelvünk, mit jelent nekünk magyaroknak, határon belül, és határon kívül élőknek.

Mielőtt a három határon kívüli meghívott vendégeinkkel beszélgettünk volna, egy kis műsor is volt. Az Általános Iskola diákjai énekeltek, verseltek, és elhangzott egy Örkény novella részlet is.

Ezután a szép, ünnepélyes kezdés után meséltek a vendégek. Szabadon, kötetlenül, őszintén, szívbemarkolóan. Mi, 60-as, 70-esek még tudjuk, és jobban át is érezzük azt az érzést, ami a történelem viharában fizikailag elszakította emberek millióit az anyaországtól, de vajon - és én ezen töprengtem az este folyamán - a mai gyerekek, fiatalok mit gondolhatnak minderről? Mennyit tudnak, éreznek át abból a kegyetlen világból, ahol - szerencsés esetben - megtartható a magyarságunk, az anyanyelvünk? Mit jelent a magyar nyelv nekünk, határainkon belül, és mit jelent azoktól akár csak pár kilométerrel odébb? Nekünk a világ legtermészetesebb nyelve, ők meg minden nap tudatosan élik meg a magyarságukkal való örömeiket, nehézségeiket, egyszerre a kettőt.

Megpróbáltuk ezen az estén megfejteni a titkot : mit is jelent nekünk a magyar nyelv. Nem tudom, kinek mennyire sikerült megfejtenie, de hogy mindenki, aki ott volt a Pódiumon, az egy érzelmes, léleksimogató, szép estével gazdagodhatott, abban egészen biztos vagyok.

Barta Mária

*

Nyelvünk

Káljátek scsak fel mámokám, ébreszt reggelente édesanyám.
Háj Péterke, háj Ádriánka, szól lustuló öcséimnek. Hájtok. Kész van a sült málé, a dulcsácát es béhoztam.
Kis-ki vássá mág az ágyat. Ötödzedek, mosogyadtok mág, s hájtok scsak enni. Serénykén. Ez utóbbi szót nyomatékosabban hozzá téve.

Édesanyám így beszél hozzánk, csángósan. Ki álmosabban, ki éberebben, felkellünk, felöltözünk, beágyazunk, megmosakszunk, és megreggelizünk. Ha ettünk, s a ruhánkat és körmünket is ellenőrizte, útnak ereszt minket. Menjátek mámokám békévál, még odaszól kapunyitás közben. Maradgyan békévál mám. Búcsúzunk tőle.
Kilépve a kapun, a tanárainkkal találkozunk, akik buszról szállnak le, városból jönnek mindennap. Köszönünk nekik. Románul. Ők városiak, románok és idegenek.

Ha osztálytársakkal futunk össze az utcán, már románul beszélünk. Mert valahol mögöttünk ott vannak tanáraink. És meghallhatják. De ha falusi bácsival, vagy nénivel találkozunk, nekik még csángósan mondjuk hogy: jövögát? menegát? Hogy máshogy köszönhetnénk? Hisz ők máshogy nem beszélnek.

Az iskolába, csak titokban, sugdolózva csángózunk. Amit bárki meghallhat, azt románul mondjuk. Délután, haza fele menet, nagyapám olvasóját mormolja a kapu előtti padon. Nagytátokám! Kiáltom messziről. Nagyapám mosolyogva megkérdezi. Bé tért fiam a sok tanyítás ma es a fájádba? Bé, nagytát, dá mind rományul. S nevetve lépek be a kapun.

Itthon vagyok. A házunkba. A nyelvembe.

Néha kérdezgetjük a felnőtteket miért van ez így. Nyakunkat szoriscsiák, dá mágfordul még a kárák. Mondja vala nagyapám.

Esztendők elmúltával, nagyapám mondása igazzá vált.

Hétfőn, november 13-án, ünnepelni hívtak. A nyelvem Ünnepére.

Hogyan mondjam el, hogy miért drága nekem a nyelvem?
Mélyen. Odabent. Az édesanyám ébresztő szavai csilingeltek. Régről. Távolból. Otthonról. Oly édesen.

Büszkeséggel töltött el, hogy engem, csángóként hívtak erre az ünnepre.

Hogy beszéljek árról, ahogy beszélek. Hogy mondjam el, hogy miért fontos, miért jó és miért kell nekünk. A nyelvünk.

Nagytátokával, nagymámokával, mámokámval, tátokával, hugescskám, nénikém, bágyékém, zescséim beszélt nyelve. A falum nyelve.

Hallottuk az iskolába tiltását. Hallottuk a templomba tiltását. De otthon szabad volt. Otthon még a macskáinknak is csángóul mondtuk, hogy: kötsz mascska.

A nyelvem a gyökerem.
A nyelvem a családom.
A nyelvem én vagyok.

Én, egy csángó Felicia, Lujzi-Kalagorból.

káljátek-keljetek, ébredjetek
kis-ki.-mindenki, utalva arra, hogy mindenki a maga ágyát( igaz, négyen is aludtunk egy ágyban)
dulcsáca-lekvár (rom.nyelv)
vássá mág-vesse meg,
ötödzetek -öltözzetek
mosogyadtok-mosakodjatok
serénykén-gyorsan
menjátek békévál-mennjetek békével, (elköszönési forma, Lujzi-K.)
maragyan békévál-maradjon békével (elköszönési forma, Lujzi-K.)
jövögát?-jön? (köszönési forma-találkozáskor az utcán, Lujzi-K.)
menegát?-megyeget? (köszönési forma-találkozáskor az utcán, Lujzi-K.)
olvasó-rózsafüzér
nagytátokám-nagyapokám
bé tért-be fért
ma es-ma is
fájádbá-fejedbe
szoriscsiák-szorítják
dá-de
mágfordul-megfordul
kárák-kerek
nagymámoka-nagymamácska
mámoka-anyuka
tátoka-apuka
hugescska-hugocska
nénike-idősebb lány testvér
bágyéká-idősebb fiú testvér
zescsém-öcsém
kötsz mascska-el innen macska

Diósi Felicía Csángliából

*

Felkavaró és mélyen elgondolkodtató

Felkavaró és mélyen elgondolkodtató volt a Pódium legutóbbi estje. Erősen hatott az érzelmekre, mert hiteles szereplői voltak, olyan határon túlról származó beszélgetőtársakat hívtak Attiláék, akik olyan közegben éltek- élnek, ahol az anyanyelvük hivatalosan idegennyelv, miközben szülőhazájukban élnek. Az utóbbi mondatot hány országban nem is értenék. Mi értjük.

Mindannyian ismerjük talán azt az helyzetet, amikor idegen nyelvi környezetben meg kell szólalnunk, meg kell értetni magunkat, és meg kell értenünk a másik felet. Amikor kissé elveszve kapaszkodunk görcsösen táskánk fülébe, a konferencia szünetében, ahol nem a kötött szakmai nyelv, az előadások tudható témája szerint szólítanak meg minket, hanem bármi elhangozhat.

Az esten bemutatott kiváló Örkény írás is megmutatta, miért is olyan kutya nehéz ez. Miért lehetetlen szinte megtanulni egy nyelvet, amely nyelv nem az anyanyelvem.

A beszélgetőtársak és sorstársaik ezt az érzést talán egész életükben viselik. A hivatalokban, az iskolákban, a munkahelyeken, esetleg a baráti-, sőt családikörben is az anyanyelvük idegennyelv más számára, jómaguknak meg egy tanult nyelven kell megszólalni, talán a legnehezebb vagy legszebb helyzetekben is.

Természetesen egyben csodálatos átélni az élményt, hogy halljuk, hogyan gondolkodik valaki teljesen más szerkezetben, hogyan fejezi ki a társunk ugyanazt a dolgot más fordulattal megközelítve.

A nyelv a kultúra egyik sajátosan tömör lenyomata, kerete.

Egyszer egy nagyon korai órán vártam a kollégáimra, vidékre indultunk. A portás álmosan pillogatott ki a kalitkájából, üdvözölve a szintén korán kelni kénytelen ügyeletes technikust: Szintén zenész? Nekem is kihúzta a fehér egér, szólt a válasz. Félálomban is jót mulattam, ki értené ezt, ha szó szerint lefordítanánk, léteznek-e ezek a kötött szerkezetek más nyelvben is.

Jó volt ezeken elgondolkodni, köszönjük a lehetőséget, hogy együtt szerethettük közös kultúránkat, anyanyelvünket.

G. Furulyás Katalin

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum: 
2017. december 04. 15:00
CsatolmányMéret
Fájl gyimothy_gabor_171113.docx16.11 KB
Fájl orkeny_istvan-171113.docx17.81 KB