Az én pódiumom

 

 

A SZERETETRŐL (utólag az ötletgazdák egyike)

Szerencsés és boldog ember vagyok, mert annyi mindent kaptam az élettől (a közelmúltban is). Solymosi Péterrel „kitaláltuk” a pódiumot. Megismertünk sok tiszteletre méltó embert. Tanultunk tőlük. Tanultunk egymástól. Adtunk egymásnak valamit. Ha nem többet, akkor néhány kellemesen eltöltött órát, egy-egy mosolyt. Mi több kell még ennél?

Megismertünk olyan fiatalokat Nagykovácsiban, akik megerősítették minket abban a hitünkben, hogy jó irányban fogják majd kormányozni hajónkat.

Köszönjük az 54.pódiumot a következőknek:

Ég, föld és víz című kiállítás

Az alkotók és a Linum Alapítvány szeretettel meghívják Önt, családját, barátait

2015. december 4-én 18 órára

az Ég, föld és víz című kiállítás megnyitójára

Darvas Gábor fotói
Darvas László fotói, képei, grafikái

Megnyitja: Sipos Endre festő és művészetfilozófus

Közreműködnek a NAMI tanárai és diákjai

A kiállítás helye: Öregiskola Közösségi ház és Könyvtár
2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 78.

Pódium előzetes 2015. év végéig

52. 2015. október 12.

Szabadulás az idő fogságából - A pozitív pszichológia üzenete

Perczel Forintos Dóra
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

53. 2015. november 9.

Miért érdekes a Homo hierarchicus?

Furulyás Katalin
Szociológus, tanár, művelődéskutató

54. 2015. december 14.

A szeretetről

Diósi Felicia
A csángók krónikása

Az ünnepekről (az 50. pódium kapcsán)

Ötvenedik, jubileumi előadásnak, egyúttal visszaemlékezésnek lehettünk tanúi a Linum alapítvány Az én pódiumom című sorozatnának, az Inkubátorház zsúfolásig megtelt nagytermében.

A Pódium 2010-ben indult és alkalmanként egy egy lakóhelyünkről vagy máshonnan meghívott érdekes és értékes életpályát befutott ember vallomásait hallhattuk köszönhetően Szomolányi Attila és Solymosi Péternek dr. önzetlen felfedező és szervező munkájának, ami a mostani ünnephez vezetett.

Szabad emberek, szabad idejükben, szabad elhatározásukból

Miért tartom különösen fontosnak és ünneplésre méltónak az Én Pódiumom 50. pódium ülését?
Szabad emberek, szabad idejükben, szabad elhatározásukból összejönnek, és jó dolgokkal foglalkoznak, olyan dolgokkal, amit maguk és maguk számára elhatároznak. (Ráadásul 50. szer.!!!)

Ez remek dolog. Ezért tartom ünneplendőnek. De ez így meglehetősen rövid laudáció lenne. Ahogy bölcsülök egyre többre becsülöm a tömörséget, de azért mégis udvariatlanul kifejtetlenül sem hagyhatom a méltatást.
Pedig higgyék, el az iménti mondatokban szinte minden lényeges benne van.

Oldalak